Mire jó a feketeedény mosogató?

Az ipari konyhák terén sokszor találkozhatunk az úgynevezett fehér- és feketeedények fogalmával. Ezek tisztítása nagy kihívás lehet, hiszen előírás szerint a fekete és a fehér edényeket külön kell kezelni. Erre a mosogatógép gyártók külön ezekre a munkafolyamatokra optimalizált eszközöket hoztak létre. Az alábbiakban éppen ezért azzal is foglalkozunk, hogy hogyan is szükséges használni és mire is jó a feketeedény mosogató.

feketeedény mosogató

Mosogatási szabályok az ipari konyhákban

Minden olyan vendéglátóegységben, ahol napi rendszerességgel ételkészítést végeznek, viszonylag nagy mennyiségben, a kézi eszközök, edényzet elmosogatásához minden esetben szakosított helyiség szükséges.

Ugyanis a vendéglátóipari termelés a gépek és készülékek mellett többféle eszközt használ a termékkészítés során. Ezen eszközök döntő része vendéggel nem érintkező, kizárólag a termeléshez használatos fogyóeszköz:

  • fazék,
  • lábos,
  • serpenyő,
  • tálalóeszköz
  • egyéb konyhai eszközök

Az érvényben lévő élelmiszer egészségügyi- és higiéniai szabályok értelmében az említett eszközök használat után történő tisztítása és átmeneti tárolása is a feketeedény mosogató feladata. A feketemosogatás keretében kell megoldani a gépek, berendezések tisztítását is. Természetesen az üstök, serpenyők stb. tisztítása rögzített helyükön is történhet.

Feketeedény mosogatás módja

A feketemosogatás 3 fázisban történik előírás szerűen, mely az alábbi munkafázisokból épül fel:

  • síroldás, elmosás
  • fertőtlenítés
  • öblítés

Előbbi kettőt az ipari feketeedény mosogatógépek egy fázison elül képesek kivitelezni, emiatt persze a feketeedény mosogató gépek különböző méretekben vannak jelen a piacon, hogy minden konyha számára az ideális kapacitás állhasson rendelkezésre.

Fekete edény mosogatás menete:

Amennyiben rendelkezünk már egy minőségi feketeedény mosogatógéppel, akkor a konyhai edények és eszközök tisztítása az alábbiak szerint történhet:

Zsíroldás fertőtlenítés feketeedény mosogatógéppel

A fekete edényeztet egy megelőző fertőtlenítéshez használható zsíroldó szert és fertőtlenítőszert (kombinált szer) tartalmazó vízben kell elmosni. Kombinált fertőtlenítő hatású zsíroldószerként használható, számos fertőtlenítő hatású szer, de fontos, hogy minden esetben a használati utasításban meghatározott adagolás szerint, vagy ezekkel az anyagokkal hatásában mindenben megegyező más OÉTI/ÁNTSZ engedéllyel rendelkező anyagot vessünk be. A mosogatáshoz csak olyan eszközöket szabad használni, amelyek nem okozzák az edény sérülését. Rongyot, szivacsot használni azonban minden esetben kerülni kell, még a mosási folyamat végeztével is.

Öblítés feketeedény mosogatógéppel

A második fázisban nagyjából 40 °C-os meleg vízzel történik az elmosott edényzet öblítése. Célja az oldott szennymaradvány, valamint a fertőtlenítőszer, tisztítószer eltávolítása. A melegvizes öblítés ráadásul elősegítheti a gyorsabb száradást is, ami egy konyha esetében kifejezetten hasznos lehet. Mosogatás után az edényeztet hagyni kell megszáradni, eltörölni azonban tilos.

Feketeedény mosogató helye a konyhában

A feketeedény mosogatógépek a meleg ételt termelő vendéglátó üzemekben közvetlenül a melegkonyhához kapcsolódnak. A feketeedény mosogatók azonban funkciójukból következően más, pl. cukrászkészítményt előállító termelőüzemben is megtalálható. Nyilvánvaló, hogy ezekben az esetekben is az elkészítés helyiségeihez kell közvetlenül kapcsolódnia, hogy a folyamatok minél zökkenő mentesebben zajlódhassanak

Összegezve:

A feketeedény mosogatógépek tehát hathatósan közreműködhetnek a konyhai készétel előállítás során keletkezett szennyezett konyhai eszközök tisztításban. Segítségükkel nem csak időt és energiát. de költségeket is spórolhatunk, hiszen kevesebb víz fogy és külön munkaerőt sem kell fenntartanunk az eszközök tisztítására.

6 tipp a hatékony home office-ért

Az utóbbi hónapokban előkerült a home office, annak hatásai és módjai. Akik egyik napról a másikra belecsöppentek az otthoni munkavégzésbe, alighanem már meg is tapasztalták ennek a típusú munkavégzésnek az előnyeit és hátrányait. Utóbbi esetében gyakran felmerül, hogy nehézkessé válik a irodai és az otthoni munkavégzés különválasztása, aminek eredményeként a hatékonyság is csökken. Ezt elkerülendő összegyűjtöttünk 6 tippet a hatékony home office-os munkavégzés érdekében.

1, Mintha munkába mennénk

Az első amit mindenképp megtehetünk hatékonyságunk megőrzéséért, hogy megőrizzük azokat a reggeli rutinokat, amiket a hagyományos munkavégzés során is megtettünk. Tehát munkába állás előtt öltözzünk át, reggelizzünk, mosakodjunk, mossunk fogat, mintha csak a munkahelyre mennénk.

Amennyiben így állunk hozzá és a bevált rutinokon nem változtatunk, akkor a munkára is tudat alatt rá tudunk hangolódni.

2, Otthoni fix munkaállomás

Mindenképp legyen egy helyünk ahová leülhetünk és hozzáláthatunk a munkánkhoz. A kanapé, illetve ágy munkaállomásként való használata azért nem javasolt, mert itt lazítani szoktás és ha munkára is használjuk, akkor nem fogja tartósan megadni a kikapcsolódásra szánt hely érzését. Ráadásul a kanapén dolgozva könnyebben el is terelődhet a figyelmünk, ami szintén a hatékonyság rovására mehet.

A munkaállomáshoz mindenképp szükség lesz egy megfelelő asztali gépre, vagy laptopra. Amennyiben gyenge lenne, akkor egy laptop akkumulátorra Dellhez, ASUS-hoz, vagy bármilyen géphez amivel rendelkezünk és persze egyéb kiegészítők is jól jöhetnek, mint a egér, plusz monitor, stabil internet csatlakozás.

3, Ne csábítson a közösségi média

Nagyon csábító lehet a közösségi oldalak hírfolyama, de a Facebook, az Instagram vagy a YouTube folyamatos nézegetése a leginkább kártékony az otthoni munkavégzés hatékonyságára. Ezért böngésző használata során érdemes lehet egy munka profil készítése, ahol olyan könyvjelzők találhatók csak, amik a munkavégzéshez szükségesek.

Emellett semmiképp se lépjünk be a közösségi fiókjainkba, így a kísértés is kisebb lesz, aminek hála a munkára koncentrálhatjuk energiáinkat.

4, Otthon is tartsunk szünetet

Mikor otthon dolgozunk nincs senki, aki kihívjon minket egy kávéra, berángasson egy meetingre vagy csak egy csokiért kiugorjunk a sarki boltba, de gyakran az ebédszünetről is megfeledkezhetünk. Ha nem tartunk szüneteket, azt vehetjük észre, hogy eltelt 2-3 óra és nem álltunk fel. Ez hosszútávon roppant egészségtelen, amit valószínűleg mindenki szeretne lekerülni.

5, Tartsuk be a munkaidőt

A home office esetében sokan nem tudják, de elsősorban az eredeti munkaidő alatt kell rendelkezésre állnia a munkavállalónak. Ezért ha a mi irodai munkaidőnk 16:00-ig tart, akkor ezt a home office alatt is érdemes betartanunk. Ezzel amellett, hogy megmarad a megszokott napi struktúra, nem fogjuk úgy érezni, hogy összefolynának a napok a folyamatos otthonléttől.

6, Tartsuk a kapcsolatot a kollégákkal

Amennyiben problémába ütköznénk, akkor a kollégákkal való kapcsolattartás nagyban megkönnyítheti munkánkat, hiszen a modern kommunikációs eszközöknek hála már könnyedén elérhetjük őket és ők is minket.

Összegezve:

Ahhoz tehát, hogy megőrizhessük otthoni munkavégzésünk során a hatékonyságot és ez ne menjen az otthoni magánéletünk rovására a fenti tanácsokat mindenképp érdemes megfogadni, így megőrizhetjük az egyensúlyt a magánélet-munka mérleg nyelvén.

Hasznos tudnivalók a konyhai munkalapokról

Egy jó konyhai munkalap a karakteres megjelenésével könnyedén befolyásolni tudja a környezete hangulatát. Webáruházunk kínálatában Ön számtalan típus közül választhat, amelyekkel igazán egyedivé varázsolhatja a konyhája enteriőrjét.

Hogy a döntéséhez megfelelő segítséget nyújthassunk, bemutatjuk Önnek a konyhai munkalapok alapanyagait és a napjainkban legnépszerűbb színárnyalatokat.

konyhai munkalapok

Mit nevezünk konyhai munkalapnak és milyen szerepet tölt be?

A mai modern konyhák elképzelhetetlenek lennének a jó minőségű és időtálló munkalapok nélkül. Ha Ön felújítás vagy építkezés küszöbén áll, már a tervezéskor érdemes elgondolkodnia, milyen munkalapot látna szívesen a konyhájában. A választást nem szabad elhamarkodnia, hiszen jobb esetben akár éveken keresztül ezeken a felületen kell majd dolgoznia.

A konyhai munkalapok egyszerű, de annál fontosabb szerepet töltenek be a konyhában. Ahogy az elnevezésük is mutatja, a munkalapokon zajlik a főzés és sütés összes előkészítő fázisa. Olykor viszont még ennél is többet adnak. Az igazán kiváló munkalapoknak el kell bírniuk a konyhai gépek terhelését, meg kell birkózniuk a makacsabb szennyeződésekkel és ellenállónak kell lenniük a konyhában előforduló megpróbáltatásokkal szemben.

Mivel a különféle alapanyagok egymástól nagyon eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, így a vásárlás során elsősorban ezeket ajánlott figyelembe venni. Egyes anyagok például kevésbé karcolhatók, de könnyen repedeznek, mások viszont a hőingadozásokat tűrik jól.

Milyen anyagból készülhet a konyhai munkalap?

konyhai munkalapok alapanyagának kiválasztásánál három szempont szerint érdemes a döntését meghoznia:

  • az anyag sajátosságai
  • az ár
  • a természetesség

A fa munkalapok tökéletes választásnak bizonyulnak, amennyiben Ön szereti a letisztult és természetes környezetet az otthonában. Az örök divatot képviselik és valódi, komfortos melegséggel töltik el a helyiséget. Elegáns megjelenésük miatt a lakberendezők kedvelt alapanyagaként szolgálnak. Egyszerűen formálhatók, a kívánt méret elérése sem jelent akadályt. A webáruházunkban kínált fa munkalapok szilárd lemezekből lettek előállítva, így rendkívül tartósak. Egyetlen hátrányukat éppen a természetességük adja. A vágásokat kevésbé tűrik, és rendszeres gondoskodást, valamint ápolást igényelnek.

A laminált farostlemez munkalapok pénztárcabarát megoldásokat kínálnak. Az áruk ellenére szép és igényes felületek alakíthatók ki belőlük. A színük és a mintázatuk változatos lehet, ezért a tervezéskor Ön is bátran szabadjára engedheti a fantáziáját. A laminálásnak köszönhetően nem nedvesednek át, sőt némi odafigyeléssel a vegyszeres tisztításuk sem ütközik akadályokba. Hátrányuk, hogy nem hozzák a természetes fa szépségét, de bármilyen modern és stílusos konyhában megállják a helyüket.

A kőlemezből készült munkalapok elég költségesek, ugyanakkor a magas hőmérsékletnek és a karcolásoknak is ellenállnak. Emellett a márvány és a travertin változatokat kivéve nem igényelnek különösebb folt elleni védelmet. A gránit mind közül az egyik legidőtállóbb és legkeresettebb anyag.

A kompozit lemezből készült munkalapok a rugalmasságuk miatt viszonylag könnyedén formázhatók és a 190°C feletti hőmérsékletet is jól tűrik. A munkalapok a kompozit jellegből adódóan különféle anyagú granulátumokból készülnek, amelyek erősíti a szerkezetüket, ugyanakkor a hátrányukat is ezek jelentik. Amennyiben kompozit felületre vágyik, a vásárlásnál érdemesebb a halványabb színpalettáról választania, az erősebb árnyalatok ugyanis jobban láthatóvá teszik a bennük található alkotó elemeket. Külföldön a kompozit munkalapok már méltó ellenfelei lettek a gránit felületeknek, népszerűségük pedig a közeljövőben is töretlennek látszik.

A saválló acél, valamint az alumínium lemezekből legyártott felületek jól bírják a magasabb hőmérsékleti viszonyokat, ugyanakkor jobban ki vannak téve a karcolásnak és a deformálásnak. Ennek ellenére remekül illenek a modern stílusú konyhák enteriőrjébe.

A kerámia munkalapok tapintásra hűvösnek tűnnek, mégis meleg és meghitt hangulatot teremtenek maguk körül. Ezekkel a felületekkel Ön akár hosszú távra is tervezhet, ráadásul higiénikusan tisztán tarthatók és a karcolásoktól sem kell tartania.

Az üveglemezekből készült csempéket elsősorban a modern és minimalista stílusirányzatokat követő konyhában ajánljuk. Tartósak és könnyen tisztán tarthatók. Ha Ön is kedveli a nagyon tiszta és tágas tereket, mindenképpen nézzen körbe a modern üveglemez munkalapjaink kínálatában!

Milyen színű konyhai munkalap illik az Ön konyhájába?

A munkalapok esetén érdemes néhány szót ejteni a színekről is. A legfontosabb természetesen az, hogy a kiválasztott termék színe minden esetben az Ön igényeit és ízlésvilágát tükrözze. Hiába tetszetős egy munkafelület, ha annak árnyalatai nem felelnek meg az elvárásainak. Néhány alapvető szempontot figyelembe véve azonban megkönnyítheti a döntést.

A fehér az elmúlt években különösen divatos lett, főleg a nagyon modern és minimális díszítéssel rendelkező otthonokban találkozhat vele. Ha a fehér mellett teszi le a voksát, nem árt a konyhája többi elemét is ehhez igazítania. Mivel a legtöbb konyhai berendezés, a hűtő, a tűzhely és a mosogatógép is általában fehér, ez nem tűnik nehéz feladatnak. Ugyanakkor más színek mellett a fehér nagyon erőteljesen tud hatni. A hátránya még, hogy gyakorlatilag minden szennyeződés meglátszik rajta, ezért a folyamatos tisztítással nem árt számolnia. Ráadásul a nem jól ápolt fehér felületen a tisztítószerek is foltokat hagynak.

A fa munkalapok a természetességük miatt szinte bármilyen környezetben megállják a helyüket, de ebben az esetben is jó, ha a felületek harmonizálnak egymással. Ezek a munkalapok akár a magasfényű bútorok kiegészítőiként is nagyszerűen szolgálhatnak. Egy ilyen megoldással, még a nagyon kicsi konyha is tágasabbnak és természetesebbnek tűnhet.

A sötét színek, mint a szürke, a fekete és a barna, valamint ezek árnyalatai szintén nagyon népszerűek lettek az elmúlt években. Leginkább a világosabb bútorok mellett mutatnak jól. A vásárlásnál viszont nem árt egy fontos tényezőt szem előtt tartania. Ha egy helyiségben a sötétebb felületek dominálnak, könnyedén beszűkíthetik az enteriőrt. Emiatt főként azokban a tágas konyhákban ajánlottak, ahol a tér még elbírja ezeket a színeket.

A tisztítás szempontjából viszont mindenképpen jó választásnak bizonyulnak, hiszen csupán nagyon kevés szennyeződés látszik meg rajtuk. A sötétebb árnyalatok között a grafitszürkék váltak igazán kedvelté. Ez annak is köszönhető, hogy szinte minden felülettel tökéletesen harmonizálnak. Azok is szívesen nyitnak feléjük, akik a lakberendezés terén kevésbé tapasztaltak.

A különféle pasztellárnyalatok kétségkívül a modern kor legdivatosabb színeit képviselik. Elsősorban a vintage hangulatú konyhákban megszokottak, ha azonban Önnek kedve tartja, más közegben is kísérletezhet velük. A magasfényű és a régi stílusú bútorok mellett egyaránt megállják a helyüket.

Legyen szó bármilyen anyagú, színű és textúrájú munkalapról, a legfontosabb, hogy az Ön tetszését elnyerje. A keresgélésen túl, szánjon egy kis időt a tervezésre is, hogy valóban olyan konyhája lehessen, ahol éveken keresztül jól érezheti magát a családjával.

Tekintse át webáruházunk kínálatát, és rendelje házhoz a kiválasztott termékeket még ma!

>>    Építkezés, felújítás / Konyhai berendezések / Konyhai munkalap / Merkury Market Lakberendezés és Építőanyag Webáruház

Tartalomépítés vagy történetgyár?

tartalommarketing jelentése

Régimódi, ráérős történetmesélés? Emlékszel még erre a szlogenre? Vámos Miklós Lehetetlen? című műsora volt képes utoljára ilyesmivel tömegeket a képernyők elé ültetni, valamikor még a '90-es években. Vajon lennének erre vevők még most is? Hajlandó bárki is odaadni a történetét azért, hogy médiatartalom legyen belőle?

A válasz: igen. Az Egyesült Államokban The Moth (A molyok) címmel 1997. óta rendeznek összejöveteleket, ahol a fellépők 10-15 percben, szabadon, papír nélkül mondják el életük valamilyen fontos, érdekes vagy vicces eseményét. A mára mozgalommá nőtt The Moth elindítója George Dawes Green író-költő volt, nappalijának első előadói és vendégei is az ő baráti köréből kerültek ki.

Ma a Moth már komoly intézmény, ahol a Nagyszínpadon ismert irodalmárok, művészek, tudósok lépnek fel.  Történetüket azonban nem csak ők mesélhetik el. A több nagyvárosban is rendszeresen megrendezett StorySLAM versenyeken bárki indulhat. A történetek profi zsűri és a közönség értékeli.

Történet - tartalom - marketing

A következő alkalom április 30-a Worcester városában, egyelőre nem fújták le a koronavírus-járvány miatt. A Moth ezzel ünnepli azt a képességét, hogy a történetek révén tiszteletben tartják az emberi tapasztalatok sokféleségét és kielégítsék az emberi kapcsolat szükségességét. Célja az elismert mesemondók bemutatása a már megalapozott és feltörekvő írók, előadóművészek és művészek körében, valamint a történetmesélés a tartalom révén megvalósuló marketing ösztönzése. 

A Moth adományokból és jegybevételekből tartja el magát. További pénzforrást jelentenek a céges tréningek, ahol arra tanítják az üzletembereket, hogyan kell egy történetet jól elmondani és a tartalommarketing eszközeivel támogatásokat elérni.

Ha megnézel a honlapon néhány elérhető videót, vagy feliratkozol a podcast adásokra, valószínűleg hamar rájössz, miért is rajonganak olyan sokan ezekért az előadásokért és az adományozók miért látnak benne PR-lehetőséget.

Kapcsolódó cikk: Mit jelent az online világban a tartalommarketing?

Összecsukható pavilonok széles választéka

Minőségi kerti sátrat, pavilont, rendezvénysátrat, sörsátrat, vagy árusító pavilont keres? Az egyszerű és praktikus összecsukható kerti pavilonok jelentik ez esetben az ideális megoldást.

összecsukható pavilon

Mi ez az összecsukható pavilon?

Az összecsukható pavilon lényege, a többnyire alumínium-, vagy acél-, ollós vázszerkezet, amely erős és tartós. Ezt a vázat vízálló tetőponyvával, szükség esetén oldalsó ponyvákkal látják el, amelyek egyfajta oldalfalat alakítanak ki, így a sátrat teljesen el lehet zárni a külső hatásoktól. Legfőbb előnye az egyszerű és gyors összeszerelése és szétbontása, melyhez nem szükséges tapasztalat, kézügyesség, vagy fizikai erő. Szerszám nélkül, egyszerűen összehajtható, könnyen szállítható és tárolható.

Megfelelő rögzítéssel, a szerkezet ellenáll az erősebb szélnek is, így nem kell attól tartania, hogy a sátor a fejére omlik. Mindezek a tulajdonságok lehetővé teszik az ollósátrak széleskörű használatát.

A kertben és a piacon

A kerti sátornagyon népszerű. Különböző méretben kapható, 2x2 métertől 6x3 méterig.  Önön áll a döntés, hogy egy kisebb kerti sátrat választ a szerszámok tárolására, vagy egy nagy sátrat grill- és egyéb családi rendezvények szervezésére.

Az összecsukható sátrak népszerűek az eladók és a vállalatok körében. Az ollós szerkezetű árusító sátrak, vagy kiállítási stand sátrak nemcsak olcsón beszerezhetőek, de felállításuk és lebontásuk nem veszi el feleslegesen az időt. Az eladók biztonságban vannak az időjárás viszontagságaival szemben. A sátor színét a vállalata színeivel összhangban választhatja ki, így senki figyelmét nem kerüli majd el a standja.

Azt kérdi, hogyan juthat hozzá ezekhez a kényelmesen és egyszerűen használható pavilonokhoz? Például az Expodom webáruházban. Tehát ne habozzon, és próbálja ki őket!

Toner rendelés a recopy.hu webáruház kínálatából!

Manapság már számtalan háztartásban van nyomtató. Mivel virágzik az online vásárlás, ezért nem kérdés, hogy sokan a tonert is online webáruházakból rendelik, ami gyors és kényelmes megoldás. Ugyanakkor egyre többen igyekeznek ezen a téren is olyan megoldást találni, ami a környezetet is kíméli. A jó hír, hogy van ilyen toner, az alábbiakban ezt bővebben részletezzük!

 

toner rendelésToner rendelés a többség számára rutin feladat, hisz ma már számtalan háztartás rendelkezik nyomtatóval. Vannak, akik ragaszkodnak az úgynevezett eredeti nyomtatási kellékekhez. Ezeket a nyomtató gyártója készíti, ez nem jelenti azt, hogy minden más hamisítvány! Azt érdemes tudni, hogy ezek a termékek OEM jelöléssel rendelkeznek, ami egy angol mozaikszó, melynek jelentése Original Equipment Manufacturers. Ezeket a tonereket a nyomtató gyártója dobja piacra, így általában garanciát is vállalnak a termékeikre. A legnagyobb hátrányuk, ami miatt sokan inkább egy olcsóbb alternatívát keresnek, hogy meglehetősen drágák. Márpedig, aki nagy mennyiségben vagy rendszeresen nyomtat, annak nagyon nem mindegy, hogy mekkora összeget ad ki nyomtatási kellékanyagokra. Éppen ezért nem csoda, hogy egyre többen keresnek egy olcsóbb opciót, ami nem más, mint az utángyártott toner vagy az újraépített toner. Ugyanakkor az újraépített tonert nem csak az ár, ami vonzóvá teszi, hanem az is, hogy ezek a termékek környezetkímélők, így alkalmazásukkal csökkenthető az ökológiai lábnyom.

Természetesen az sem mindegy, hogy mennyiért tud nyomtatni, így, ha Önnek az ár is fontos, akkor nem árt váltani. Ez nem csak magánemberek, de irodák, vállalkozások számára is kiváló opció a költségek lefaragásához. Természetesen nagyon nem mindegy, hogy honnan rendel, hisz sok webáruház kínál utángyártottnak mondott terméket, miközben azok szimplán csak újratöltöttek. Ezek azonban sokszor vezetnek nyomtatási hibákhoz. Ha biztosra akar menni, mi a recopy.hu webáruházat ajánljuk. Itt nem csak kiváló minőségű termékeket vásárolhat, de abban is biztos lehet, hogy választásával a környezet megóvásához is hozzájárulhat. A környezettudatos nyomtatás megvalósulhat, mégpedig újraépített nyomtatási kellékanyagok által! Ha szeretné látni a teljes termék palettát, akkor látogasson el a recopy.hu webáruházba, ahol bővebb információkhoz is juthat!